Részlet a könyvből RNDr.  Klinda Jozef " V tieni vyhasnutých sopiek "  
A 42 348 zsidó likvidálása a magyarok által lakott Dél-Szlovákiából érintette a zsidó hitközséget – szent egyesületet (chevra
kadischa), amelyet Füleken 1820-ban alapítottak, a vár törökök
és Thököly katonasága által való
elfoglalása és lerombolása (1682) utáni traumatikus, stagnáló
időben. Biztosan nem menekült volna
meg az egyesület tiszteletben álló, hosszú éveken át elnöke,
Diamant Lőrinc (1897 – 1931), a Fő
utca sarkán lévő üzlet tulajdonosa sem, aki véletlen
szerencsétlenség folytán még a
holokauszt előtt vérmérgezésben meghalt. A zsidó negyedben a
Berchtold-kastély (később Stephani-,
Herold-kastély) mellett a zsidók Büchler
Adolf Áron tervei szerint 1874-ben
zsinagógát és zsidó iskolát építettek, a város szélén, félreeső helyen, a Kakas-hegy lábánál zsidó temetőt
létesítettek. Erre engedélyt a Sávolyi úton, nem messze az Akasztó-hegytől kaptak, ahol még 1831-ben
a Misurák és Láza Gyuri nevű pásztorokat-betyárokat felakasztották. Többeknek közülük üzlete és háza
volt a Fő utcán is és az ún. Új városban, amely a vasútállomás közelében épült. Míg 1861-ben Füleken
75 zsidó élt, 1900-ban már százzal többen voltak. Sikeresek voltak a politikai változások mozgalmas
idején is. Csehszlovákia megalakulása után a zsinagógában működött Volf Sámuel Jungreis főrabbi a segédjével Reinitz Sámuellel
(1927-től Holländer Maxszal és Grünsz Jenővel). A zsidó iskolában tanított Freilich Sámuel és Schwarcz Emánuel, 1934-től
Larber Emánuel talmudista és 1937-től Klein Dávid. Átélték a zsidóellenes hangulatot, amely a kereskedő Lőwy alaptalan
megvádolásából eredt, a tizenötéves Poroszlai Jancsi 1920. november 4-ei rejtélyes eltűnésével kapcsolatban, aki közvetlenül
azelőtt a nevezettnek borravalóért segített elvinni az állomásról a csomagját. Ezt követően a háttérből uszító hadjárat
kezdődött a füleki zsidók ellen. Bezáródtak az ablakaik és a kapuk a házaikon, a bejáratok az üzleteikbe. A feszült helyzetet,
éppen a szent társulat segítségével, végül a csendőrök oldották meg. A
kamaszkorú fiút, aki az
apjától való félelmében szökött meg otthonról, eltévedve Gömörben, Csoma után
találták meg. Azonban
az apja kemény kézzel történt elverése után sem kért Lőwytől senki elnézést,
de a gyűlölködés
egyidőre megszűnt, amíg 1944-ben Füleket nem kezdték el megszállni a
németek és Lőwy Jónás
családját csaknem teljesen kigyilkolták. A fiát, Lipótot (1892-1944) veréssel
akarták rákényszeríteni,
hogy árulja el hol van elrejtve az aranya. Hallgatott, és Auschwitzba való
elhurcolása után néhány
óra leforgása alatt a gázkamrában meghalt feleségével Sárával, két fiával, két lányával és kéthónapos kisgyerekével együtt.
Csak Paula nevű lánya élte túl. Változás 1938 után, főleg 1944. április 5-én következett be, amikor a zsidókat sárga csillaggal
kellett megjelölni. Ugyanabban az évben többeket közülük először a losonci gettóba, köztük Büchler Sándor rabbit, Fülek
szülöttjét (1870. szeptember 27.) és onnan tovább... . Csak keveseknek sikerült megmenekülni. A szökevényekhez tartozott,
még mint gyerek – a füleki születésű Frank Lőwy (1930. október 22.), Hugó fia, a Lőwy Nemzetközi Politikai Intézet (Lowy
Institute for International Policy) alapítója 2003-tól, és hosszú évek óta elnöke az Ausztrál Labdarúgó Szövetségnek. Frank
Budapestre szökött és Franciaországon keresztül Palesztínába. Ott mint a zsidó katonai szervezet, a Haganach (Védelmi)
tagja, harcolt Izrael megalakulásáért, melyet Gourion Davi Ben kiáltott ki 1948. május 14-én. Később Ausztráliába költözött,
ahol megalapította a Westfield
Group üzlethálózatot. A Zsidó utcát rövid idő után átnevezték Jókai
Mór utcára. A zsinagógát már a
háború alatt megszentségtelenítették, istállóvá, gabonaraktárrá
változtatták. A zsidók vagyonát
elkobozták – arizálták. A háború után, 1946. június 9-én csak 51-en
jöttek vissza közülük, felébredve a
borzalmas álomból, pontosabban megmenekülve a szörnyű, brutális
valóság karmaiból. Oswienczinből
nem jöttek vissza az 1944-ben deportált Bücherék, Susickék,
Weimannék, Blitzék, Róthék,
Menzelék és a Lőwyek, Krämerek és Kleinek többsége. Gázkámrában
halt meg az orvos Gömöri Ödön, a fakereskedő Haupt Jakab, Kohn-Weiss Piroska és Glück-Stein Rozália kereskedők és mások.
Mauthausenben halt meg 1945-ben Haupt Jakab és Sušický István kereskedő. A holokausztot túlélték Schwarczék,
Blumenthalék, Braunék, Rognerék, Steinék, Weissék, Cinkék, néhányan a Bernáthék, Haupték és Gömöriek közül, az egyedülálló
Abeles János, Fränkl Éva, Glüch Salamon, Hoffmann Margit, Königsberg Cecília, Kohn Arnost, Kessler Sándor és Molnár
Eszter. Azt mondták: „Soha többé!” Mindenki elveszített nemcsak valakit közeli hozzátartozói közül, hanem az illúzióit is, de
a hitét nem. Úgy ítélték meg, hogy tovább kell élniük. A zománcgyár (Kovosmalt) után lévő zsidó temető az utolsó temetés
után – Bernáth Lenke, 1961 – teljesen lepusztult. Senki sem törődött vele. Az élő hozzátartozók és ismerősök által a sírokra
tett kövek száma idővel a minimálisra csökkent. Az akác és a bozót fokozatosan benőtte a sírokat. A kegyeleti helyet időnként
megtekintették a műemlékvédők, a paleontológusok és az entomológusok, esetleg a közeli pincesorról idetévedt egy részeg.
Azonban sokkal gyakrabban repültek ide a búbos bankák a Kakas-hegy öreg, odvas tölgyfáiról. Látványos, barnás-narancssárgás
színű madarak, fekete-fehér csíkokkal, fejükön fekete foltokban végződő legyezőszerű bóbitával. Lenyűgöző isteni
teremtmények. Az emberek régóta hitték, hogy a bankák szeretik
a szo- morúságot, amely a ,,lélek
halálát“ okozhatja. Elfelejtődött két Szlovákiából deportált zsidó is
— Wetzeler Alfréd és
Vrba-Rosenberg Rudolf, akik írnokok voltak Oswiencimben, ahonnan
1944. április 7-én sikerült
megszökniük és hírt vinniük a világnak a táborban alkalmazott
embertelen eljárásokról. Ha nem lett
volna Lőwy Frank anyagi hozzájárulása a távoli Ausztrália
nagyvárosából, Sydneyből 1998-ban,
eltűnt volna a zsidó temető a Sávolyi úton is, és a búbos bankák
már nem sereglenének ide. Nem
kápráztatnák el színes tollazatukkal és elegáns külsejükkel a véletlenül arra járókat. A temető felújítása óta eltelt tíz év alatt
azonban nem mutatkoztak. Senki sem látta őket. Talán nem felelt meg nekik a felújítása, vagy a közeli régi homokbányába
telepített benzinkút. Elvesztek, eltűntek nyomtalanul, egészen 2008 május végéig, amikor szökdécselő repkedéssel újra egyik
sírkőről a másikra szálltak, a temető felújított kerítésének a szélére is. Bekukkantottak ide-oda, mintha a láthatóvá tett
hébert feliratokat is el akarták volna olvasni. A látogatásuk befejezése és valamilyen rituális mágikus tánc után elszálltak,
valahova fel az égbe, a Kakas-hegy sűrűjébe. A következő napon a hírközlő eszközök tájékoztattak arról, hogy Izrael
kilencedik elnöke, Simon Peresz (az izraeliek szavazatainak 35 %-os fölénye alapján, akik magas számban vettek részt a
szavazáson, amelyet a zsidó állam megalapításának 60. évfordulója alkalmából rendeztek a nemzet meghatározásáról) 2008.
május 29-én Jeruzsálemben ünnepélyesen bejelentette, hogy Izrael állami jelképe a búbos banka lett.