Linkek : Kehila Košice Synagoga Bratislava Synagoga v Lučenci Mesto Fiľakovo Mazsihisz BZSH
Počasie Fiľakovo - Svieti.com
Elősző
Tisztelt Látogató!

A füleki zsidó temető fokozatos rendbetétele és felújítása egy civil kezdeményezés, amit 2012-ben kezdtünk és apró lépésekkel folytatjuk azóta is, mert bízunk benne, hogy sikerül méltó állapotba hozni a temető sírköveinek legnagyobb részét, ezzel is szeretnénk tiszteletet adni volt polgártársaink, szomszédaink emléke előtt.   
Az utóbbi 5 évben sikerült a temető állapotát javítani a rendszeres fűnyírással és további kertészeti munkálatokkal, majd 2017-ben eljutottunk arra a szintre, hogy elkezdtük a meglévő sírkövek felújítását. Évente szeretnénk a karbantartási munkák mellett 30-40 sírkövet felújítani. Számításaink szerint 2019-re sikerül az összes meglévő síremlék rendbehozatala.  
Ezek után szeretnénk a sírkövek nevek szerinti beazonosítását elvégezni, majd ezekről nyilvántartást készíteni és azt vezetni.
Úgy gondoljuk, hogy ez egy szép előrelépés, ha ezt a projektet meg tudjuk valósítani. Napjainkban is tesszük a tőlünk telhetőt, a folytatásban pedig reménykedünk.
Ilyen formában is tiszteletünket tesszük az elhurcolt és soha vissza nem tért mártírjaink emléke előtt.

Tisztelettel,
Fülek város lakosai